Boldogság sziget

Ezen az oldalon a betegségekkel és lelki hátterükkel szeretnék foglalkozni, más szempontok szerint láttatni a felmerülő egészségügyi problémáinkat, mint tettük többnyire azt az elmúlt években a nyugati orvoslás fejlődésével. Akár egy nátha is jelzés lehet, hogy valamit nem helyesen látunk az életünkben. Ha valaki elindul ezen az úton és mer önmagával őszintén szembenézni, akkor érdekes tapasztalatokat szerezhet a „test magától nem betegszik meg” témakörben. Ehhez persze némi gondolkozás-váltásra szükség lehet egyes esetekben. De ez már rajtatok múlik.
Sok sikert kívánok ezen az úton!

Következzen néhány idézet:

„Az ember beteg, de a betegség a természet kísérlete arra, hogy meggyógyítsa.”      C.G. Jung

„Minden betegségnek téves vagy még nem helyes életfelfogás az oka, és minden válság egy esély magvát hordozza.” C.G. Jung

„Egy tünet oka mindig a tudatban, a gondolkodásban keresendő. A betegség "kiváltója lehet baktérium, vírus, genetikai örökség, baleset vagy "véletlen".” Kurt Tepperwein

„Az embert a szenvedés teszi próbára, de azt kegyként kell felfognia. A szenvedők kegyelemben részesülnek. Csakis a gyötrelem készteti őket arra, hogy önmagukba tekintve önvizsgálatot tartsanak. Soha nem szabadulhatnak meg a kínoktól, ha nem fordulnak befelé, és nem tartanak önvizsgálatot.” Sai Baba

Részletek Kurt Tepperwein: Mit árul el a betegséged? című könyvéből (az ajánlott irodalom oldalon a Libri kínálatában megtalálható a könyv):

„A kvantumfizika hatására az élővilág csodálatosan út tudománya fejlődött ki, mely az élő szervezetet energiamezőként írja le. Benne az emberiség ősi hagyománya, a test energia-természetéről szóló felfogás nyer igazolást. Ez a lüktető energiatest irányítja szervezetünk minden biokémiai és bioelektromos folyamatát.  A gyógyszerek, energiájuk hullámszerű terjedése révén, információkat közvetítenek testünknek Segítségükkel az ott kialakult energiahiány ideális esetben pótolható.

Ha meg akarjuk ismerni a „látszat mögött rejtőző valóságot”, meg kell tanulnunk energiákban gondolkozni, vagy megkérdezni magunktól: Milyen energia húzódik meg emögött? Miképp tudnám ezen energiákat harmonikus egyensúlyba hozni? A vizsgálódás eredményeként nyert felismerés nemritkán krízishez vezet. Ám a válságos helyzetek mindig legalább annyi pozitívumot, mint negatívumot hordoznak magukban. Csak ha túljutunk rajta, tud oldódni s megoldást nyújtani a krízis.”

 Egy kis történelem:

„1818-ban egy német orvos, Heinroth annak a nézetének adott  hangot, miszerint a test megbetegedései voltaképpen pszichikai okokra vezethetők vissza. A tudományos körökben egyszerűen kinevették: nem mintha magától értetődő véleményt képviselt volna, hanem mert visszatetszőnek tűnt a puszta feltételezés is, miszerint az úgynevezett pszihoszomatikának - ahogy ezt Heinroth már akkoriban is nevezte – egyáltalán köze lehet az orvostudományhoz.
A látszat mögötti valóság felismerésének problémája korántsem új keletű. Mintegy 2400 évvel ezelőtt már Szókratész kijelentette, hogy „nem létezik a lélektől független, pusztán testi betegség”, majd Platón, a méltán híres tanítvány keserűen állapította meg: „A betegségek kezelésében a legnagyobb tévedés, hogy külön orvosok foglalkoznak a test, valamint a lélek bajaival, holott e kettő nem választható el egymástól.” Mind a mai napig egymástól elszakítva vizsgáljuk őket, hiszen nincsenek már orvos-papok, akik egykor a teljes embert tartották szem előtt, s hol van már a jó öreg háziorvos, aki betegeinek minden gondját-baját ismerte. Ehelyett egy-egy szakterületet ismerő specialisták léteznek – s persze részeredmények.”

„Előbb-utóbb minden ember felteszi magának a kérdést: mi az élet értelme, és keresi a lehetőséget, hogy jobban megértse az életet s benne önmagát. E téren maga az élet küldött nekünk csodálatos hírnököt, aki mindent készségesen megmutat és megmagyaráz. Többnyire csupán azért nem ismerjük fel, mert túlságosan is közel áll hozzánk. A testünkről van szó. Miközben megtanuljuk megérteni üzenetét, saját magunkat értjük meg, az életet, az egész teremtett világot s végül Istent.”

„A test önmagától nem betegedhet meg, csupán az emberi tudat kivetülési közege. Hasonlít a vetítővászonhoz, mely magától nem tud képeket létrehozni.

A gondolatok képezik a filmek anyagát, s a tudat dönti el, hogy éppen melyik film peregjen le. Semmi értelme tehát réseket hasítani a vetítővászonba, ha valakinek nem tetszik a film (operációk), vagy éppenséggel újra meg újra üresre törölni a felületet (tüneti kezelés).
Ha az ember valódi „ön-tudattal” él, teste nem betegedhet meg, mert tudatában csupa egészséges, tökéletes kép jön létre. A betegség barátunkká és hűséges segítőtársunkká válhat, mert segít visszatalálni önmagunkhoz, hogy igazi énünk tudatában éljünk.”

„A tünetekkel való szembesülés három módja

1. Az öntudatlan szembesülés
Ebben a fázisban egyre erősödő szorongást érzünk. Önmagunkkal van problémánk. Az érzelmek kifejezési formát keresnek, s ha ilyet nem találnak reménytelenül bennrekednek. Ha ez az öntudatlan folyamat nem rendeződik, betegség alakul ki.
2. A tudatos szembesülés
A tünetek tudatos szembenézésre kényszerítnek.

3. A belátás
A szembesülésnek e fajtája egyre nagyobb önismerethez, újabb és újabb belátásokhoz vezet. Felismerjük mit kell tennünk, s ennek megfelelően megváltoztatjuk viselkedésünket és életmódbeli szokásainkat.

„Út a gyógyuláshoz – légy önmagad!

Az életöröm titka

Nem a saját identitásunknak megfelelően élünk, hanem megtanultunk bizonyos szerepeket eljátszani. Megtanultunk úgy viselkedni, hogy „sikert” érjünk el, elismerést arassunk és szeressenek minket.
Pedig valahol a lelkünk mélyén világosan érezzük, hogy valami nincs rendben, mintha saját magunk „mellet” élnénk.
A lelkünk szomorú, mert olyan szabályok, programok, szerepek és belénk nevelt viselkedésminták börtönébe zártuk, melyeknek tulajdon lényünkhöz a valóságban semmi köze.
Ily módon önmagunkon teszünk erőszakot, s aztán csodálkozunk, miért vagyunk betegek és boldogtalanok.
Hagyjunk fel a régi szerepekkel, legyen bátorságunk ahhoz, hogy „önmagunk” legyünk, s akkor ismét egész emberré válunk, s egyben egészségessé!”

„A legnagyobb gyógyító erő, amit az élet számunkra felkínál, a szeretet.

Ám valóban szeretni csak akkor leszek képes, ha megtanultam szeretni tulajdon énemet is.
Önmagamat viszont csupán akkor vagyok képes teljes szívből, lelkem legmélyéből szeretni, ha valóban rátaláltam önmagamra, s ezáltal „méltó”-nak érzem magamat e szeretet elfogadására.
Csak ha elfogadtuk és szeretni tudjuk önmagunkat, vagyunk képesek e szeretet másokra irányítani.
Az ilyen ember szabad folyást tud engedni szeretetének anélkül, hogy szüksége lenne másokra vagy birtokolni akarná őket. A másik ember iránti szeretet ugyanis nem olyan jegyekre irányul, melyek belőlünk hiányoznak, hanem igazi lényünk teljes tudatában minden feltétel és fenntartás nélkül képesek vagyunk odaajándékozni szeretetünket a másik „igazi lényének.”

Ha szívünk mélyéből élünk, itt és most, elfogadva magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, határtalan bizalommal, telve szeretettel, őszinte érzelemmel és örömmel, akkor megélhetjük az örök élet pillanatait. Önmagunk folytonos átalakítása ugyanis transzformáció, minden pillanatban szüntelen megújulás.
A betegség mindig az élet tökéletlenségét jelzi. Az élet lényege ugyanis az érettebbé válás, egyre fokozódó közeledés igazi énünkhöz. Ez megkívánja, hogy minden pillanatban nyitottak legyünk és készek egyre mélyebbre hatolni az életbe. Bármely pillanatban készen kell állnunk arra, hogy elvessük „régi énünket”, s engedjük megszületni az „újat”. Ebben áll életünk értelme, itt és most.”

„A betegség kialakulása

Betegség alakulhat ki, ha

-          Abban a hitben élek, hogy „hibát” követtem el, ezért
   elítélem önmagam, kételkedem magamban.

-          Szembeszállok természetszerű lényemmel.

-          Diszharmóniában élek.

-          Hadakozom valamivel.

-          Hiányérzetben élek.

-          Bűnben élek. Bűnben élni annyi, mint az elszakítottság
   állapotában létezni, vagyis nem egységben, hanem
   kettősségben.

-          Nem szeretek!

-          Nem vagyok elégedett.

-          Másképp élek, mint ahogy tulajdonképpen akarok, mint
   amit helyesnek tartok.

-          Nem élek, vagyis nem engedem, hogy az élet árja
   szabadon és akadálytalanul áramolhasson keresztül
   rajtam.

-          Tisztázatlan ügyeim vannak.

-          Ha nem vagyok könnyed és eleven, valami nyomaszt.

-          Megpróbálok „normális” lenni.

-          Az élet feladatait nem teljesítem, nem oldom meg.

-          Nem élek békében önmagammal, illetve a
   környezetemmel, elégedetlen vagyok magammal és
   másokkal.

-          Nem vagyok szabad, hanem elképzelésekhez,
   kívánalmakhoz, elvárásokhoz igazodom, nem
   önmagamat adom, ahogy itt és most vagyok.

-          Nem Itt és Most élek.

Feladatunk tehát abban áll, hogy létünk minden területén – pályánkon, a magánéletben, társadalmi és testi vonatkozásban egyaránt – valóban önmagunk legyünk. Ott, ahol nem azok vagyunk, illetve úgy hisszük, hogy nem lehetünk azok, azon a ponton betegek vagyunk. E betegség külsőleg egyfajta zavar, hiány vagy diszharmónia formájában fog megmutatkozni.

Én vagyok az út és a cél. Én vagyok minden vágyam és álmom beteljesedése. Én magam vagyok a megoldás minden problémámra. Én magam vagyok a legjobb orvosság. Én magam vagyok az élet – márpedig az élet Isten.

Egyedi mivoltunk a sajátosságunkban rejlik, mely az élet ajándéka, egyszersmind feladta. Feladatunk és kötelességünk, hogy tulajdon egyéniségünknek megfelelően éljünk, és segítsünk másoknak is, hogy valóban vállalják egyediségüket.

Ily módon életünk, azaz Itt-Létünk értelme egyre jobban kikristályosodik. Életünk célja, hogy megtaláljuk önmagunkat és egészen  önmagunkká váljunk, hogy aztán másoknak is segíteni tudjunk önmaguk  felfedezésében.

Kulcs a „tünetek nyelvéhez”

1. A gyógyuláshoz vezető első lépés a készségekben rejlik, hogy szembenézzünk a betegséggel és felismerjük valódi kiváltó okait.
2. Melyik az érintett szerv/testrész?
3. Milyen látható tünet lépett fel?
4. Negyedik lépésben meg kell állapítanunk a megbetegedés pontos időpontját, hiszen ennek ismeretében bizonyos összefüggésekre derülhet fény a betegség ideje, valamint életkörülményeink, illetve érzelmeink jelentős mértékű megváltozása között.
5. Mi segít e tüneten fizikai téren? Mi felel meg e testi cselekvésnek lelki téren?
6. Mire kényszerít e tünet? Mit kell tenni? Mivel kellene felhagyni?
7. Melyek jellemem gyenge pontjai?
8. Melyek testem gyenge pontjai?
9. Melyik a problémás szervem?
10. Miféle tünetegyüttesről van szó?
11. Milyen okok akadályozzák a gyógyulást?
12. Felismertem és megértettem-e az üzenetet? Mi állt benne? Mit jelent ez a számomra? Mit jelent ez most?

Ha fentiek alapján járunk el, őszintén válaszolunk e kérdésekre és a test üzenetét valóban megértjük és aszerint cselekszünk, egy tünet sohasem fog krónikus betegséggé válni!

Mit kell tennem, hogy valóban önmagam legyek?

1. Belátom, hogy valóban létezik tulajdon énem, s egyedül az a helyes, ha önmagam vagyok.
2. Bizonyítanom kell megismerési és változtatási készségemet, hiszen kényelmesebb úgy élni, ahogy a környezetem helyesnek véli. Ne feledjük: „Aki a forráshoz igyekszik, annak ár ellenében kell úsznia.”
3. Rendszeresen időt kell szakítani az önvizsgálatra.
4. Az embernek bátorságra van szüksége, hogy vállalja tulajdon Énjét, önmagát, s ezáltal összezavarja vagy akár megsemmisítse mások róla alkotott képét.
   Nagyon fontos, hogy környezetünk igényei és elvárásai ne tántorítsanak el minket önmagunktól.
5. Ne próbáljon többé vágy nélküli lenni, hiszen az embernek a valóságban igenis vannak vágyai. Ne akarjon rögtön célhoz érni, inkább tanulja meg élvezni az odavezető utat.
6. Kíséreljen meg az emberekhez őszinte érdeklődéssel, jószándékkal és szeretettel közelíteni.
7. Lássa be, hogy kívánatos dolog türelmesnek lenni.
   
   

Csakis ezen a módon vagyunk képesek lélekben nyugodtan járni az élet útját s megelégedni azzal, amit elértünk. Az „Én vagyok” tudatában teljes biztonságban érezhetjük magunkat.

Midőn a világra jöttem, lényem csupa öröm és szeretet volt. Akkor még tudtam, ki vagyok valójában, tisztában voltam igazi küldetésemmel, a világ közepének éreztem magam. Akkor még volt bátorságom kimondani, amit gondoltam, és nyíltan kimutatni érzelmeimet. Akkor még volt bátorságom, hogy „önmagam” legyek. Ez és csak ez az igazság, a valóság, minden más csupán fölvett szerep.”

Példa néhány tünetre és a lehetséges megoldásra:

Allergia

Az allergiás megbetegedések alapját a szervezet túlérzékenysége és erős védekezési reakciói képezik, mégpedig olyan anyagokkal szemben, melyek más emberek számára ártalmatlanok.
Az allergiás tünetek mögött erős agresszivitás és görcsös védekezési szándék húzódik. Az erős agresszivitás többnyire nem tudatosul, éppen ezért nem is tud levezetődni. S ha egyes esetekben ez be is következik, gyakran valójában elfojtott aspektusról van szó, melyet nem ismernek fel. Így az elfojtott támadókedv akadálytalanul tombolhatja ki magát a szervezetben.

Szénanátha
Ebben az esetben virágporral szembeni allergiáról van szó, mely a megtermékenyülést és szaporodást szimbolizálja. A szénanátha szexuális téren jelentkező, többnyire öntudatlan elutasításra utal. Ez az elutasítás a szexualitás egészét vagy annak valamely vonatkozását érinti.

Állatszőr-allergia
Ez az allergiatípus általában az emberben meglévő animális vonások elutasítását jelzi. Itt az ösztönöknek állatias, alantas tulajdonságként való felfogásáról s megvetéséről van szó, bár az illetőben egyidejűleg erős vágy él irántuk.

Macskaszőr-allergia

Az állatszőr-allergia e speciális esetében a női szexualitás zavara fejeződik ki, az odasimulástól, önátadástól és megnyílástól való vonakodás.

Kutyaszőr-allergia

Az állatszőr-allergia e megnyilvánulása a szexualitás férfiasan agresszív megnyilatkozásának, a szexuális érintkezés közvetlenségének és követelésének elutasítását jelzi.

Lószőr-allergia

Maga az ösztönszerűség utasítódik el. Világosan láthatóvá válik a tulajdon testiséggel szembeni félelem és védekezés.

Házipor-allergia

Az allergiának ebben a formájában az élet bizonyos területeit tisztátalannak tekintjük, ezért elutasítjuk. A belső értékrendet magas eszmények szabják meg, amit viszont jelen világunkban nem lehet érvényre juttatni.

Az allergiás egyén tulajdonképpen az élettől fél, így mindazt elutasítja, ami maga a lüktető elevenség: a szexualitást, szerelmet és agressziót, sőt még a házi port is, vagyis az alantas matériát. Eszményképe a tisztaság, emelkedettség, nemesség. Nem látja be, hogy mindez egyoldalú és valótlan. Az életet legszívesebben megfosztaná az ösztönöktől és agresszióktól, hogy teljesen steril légkörben élhessen. Olyan életre vágyik, melyre egyáltalán nem illik az „élet” megnevezés.

Allergia: túlérzékenység, agresszió, védekezés, elfojtott támadókedv, az élettől való félelem.

Amit tenni kell

Az allergia az élet hozzánk szóló felhívása, hogy legyünk nyitottabbak, mondjunk igent a teljes életre, még a látszólag tökéletlenre is. Arra ösztönöz, hogy az élet, s ne a róla alkotott elképzelésünk szerint éljünk. Ne akarjunk eszményképet megtestesíteni, de engedjük létezni a bennünk rejlőt, tulajdon valóságunkat.

Cukorbaj

A világ népességének mintegy 4 %-a cukorbajban szenved. A betegségre való hajlam örökölhető. Kialakulásában többnyire nagy szerepet játszik az elhízás. Ritkább esetekben kiválthatja vírusfertőzés is, mert a vírusok megtámadják az inzulintermelő sejteket.
A cukorbajt többnyire véletlenül fedezik fel. A betegségre utaló tünetek: erős szomjúságérzet, rossz sebgyógyulás, viszketés, húgyúti és bőrfertőzések, fáradékonyság, étvágytalanság és hirtelen fogyás.
Az orvostudomány a cukorbetegség két típusát különbözteti meg:

1. típus
A cukorbaj e típusában a hasnyálmirigyben levő inzulintermelő sejtek nagymértékben vagy teljesen károsodtak, ezért a szervezetnek az inzulint egy életen át mesterségesen kell biztosítani. A betegség általában a harmincadik életév előtt jelentkezik, a cukorbetegek mintegy tíz százaléka tartozik ide.

2. típus
Itt az ún. időskori cukorbajról van szó. A negyven évnél idősebbek esetébe jelentkezik, s a cukorbetegek mintegy 90 %-át alkotja. A veleszületett hajlamnak itt fontos szerepe van. Kiváltó okai között első helyen az elhízás említendő. Bár a test inzulintermelése folyamatos, a mennyiség nem megfelelő.
A cukorbetegség e típusában, melyet más néven diabetes mellitusnak – szemléletes fordításban „cukorvizelésnek” – hívunk, a szervezetbe jutó cukor nem tud asszimilálódni, azaz beépülni a sejtekbe. A cukor ősidők óta a szeretet és vonzalom szimbóluma. A nagyszülők unokájuk iránti szeretetüket édesség formájában fejezik ki, a kövér emberek is édességben keresnek vigaszt problémáik és magányuk miatt. A cukor tehát gyakran a „kellemes érzések”, a „szeretet” vagy „törődés” szinonímája!
A cukorbetegről a testi reakció szintjén világosan kiderül, hogy bár érzelmet és szeretet (anyagi formájában cukrot) képes el- és befogadni, nem tudja azokat feldolgozni. Hiányzik belőle a képesség, hogy környezetének gondoskodó törődését megeméssze. Bár vércukorszintje magas, azaz elegendő „szeretet” hordoz magában, nem tud vele mit kezdeni, változatlan formában adja vissza. Édességgel kísérli meg helyettesíteni azt, amit valójában hiányol, életét és tevékenységét tehát a „pótcselekvések szintjére” helyezi át. De mint az édességfogyasztásnál gyakran előfordul, itt is émelyítő utóíz marad vissza.

Cukorbaj: alakulófélben lévő szexuális képesség, csalódottság, csökkentértékűség érzete. Felszólítás arra, hogy önmagunkat jobban szeressük, s az életet élvezzük.

Amit tenni kell
Meg kellene kérdeznie önmagától, hogyan viszonyul saját személyisége értékéhez, mennyire tartja önmagát szeretetre méltónak. S szintén meg kellene vizsgálnia a szeretetre való képességét is.
A betegségben megtestesülő felhívás mélyén mindig az önmagunk iránti szeretet áll, annak felismerése, hogy igenis szeretetre méltóak, sőt egyedülállóak vagyunk. Minden ember egyedi lény, sajátos feladattal és rendeltetéssel.

Depresszió

A depresszió a legváltozatosabb formákban nyilatkozhat meg. A lehetséges változatok az ingergyengeségtől és enyhébb levertségtől kezdve a fáradtságon, alvászavarokon, szorongáson, fejfájáson, étvágytalanságon, székrekedésen és testsúlycsökkenésen át egészen a teljes érdektelenségig terjednek. A depresszióra utaló tünetek oly sokfélék és egyénileg annyira különbözők, hogy gyakran komoly nehézségekbe ütközik a biztos diagnózis, sőt nemritkán egyáltalán nem ismerik fel.
Az orvostudomány a depresszió három alapvető típusát különbözteti meg, melyek a valóságban nem határolódnak el élesen egymástól.

1. A fizikai állapottól függő depresszió

E típus kialakulása agyvérzésre, agyi károsodásra, agydaganatra vagy érelmeszesedésre vezethető vissza. De felléphet szívinfarktus vagy szívelégtelenség, krónikus fájdalmi állapot, vírusfertőzés vagy a hormonrendszer zavarának következményeként is. Más esetekben bizonyos gyógyszerek szedése idézi elő.

2.  Az endogén depresszió
A depressziónak e formája, mint megnevezése is jelzi, „belülről kifelé” terjed. Gyakran már eleve fennáll az erre való hajlam, mely erős lelki megrázkódtatás hatására a felszínre tör. A beteg belső űrt érez, hangulata nyomott és apatikus. Állapotát nyomorúságosnak, nyomasztónak véli, hiányzik belőle az érzelmek átélésének képessége. Nemcsak az öröm, szeretet és érdeklődés iránt érzéketlen, de képtelen a szomorúság, düh és szánalom kinyilvánítására is. Egyáltalán nem vesz részt a körülötte zajló eseményekben.

3. A pszihogén depresszió
Gyakran reaktív depressziónak is nevezik, kialakulása a környezeti tényezőkre adott hibás reakciókban gyökerezik. A hibás reakciót olyan élmények váltják ki, melyekkel az illető képtelen volt megbirkózni. Minthogy nem tudja feldolgozni belső feszültségeit, egyszerűen megszakítja kapcsolatát a külvilággal. Az effajta elszigetelődés veszélye elsősorban az idős embereket fenyegeti, ha házastársuk hirtelen meghal, vagy befolyásuk és tekintélyük csökkenésével párhuzamosan depressziós állapotba kerülnek. Elég csupán kissé mellőzöttnek éreznie magát, s az ember már lehetőséget sem lát arra, hogyan adhatna életének újabb értelmet. A depresszió kialakulásának oka elsősorban mégsem az öregkorban keresendő, hanem azon képességünk hanyatlásában, hogy a megváltozott körülményekhez bölcs módon alkalmazkodjunk.
A depresszió enyhébb formában teljesen normális jelenség, amennyiben a nagyobb megterhelés időszakaiban elvétve jelentkezik. Ám ha a levertség huzamosabb ideig áll fenn s tartósan gátolja a cselekvőkészséget, meg kell találnunk a módját, hogyan állíthatnánk helyre természetes viselkedésünket, normális életritmusunkat.
A depresszió leggyakoribb okai a következők:

1. Nehéz gyermekkor.

2. Elfojtott agressziók.

3. A felelősség elhárítása.

Depresszió: valami elfojtott dolog feszültségben tart, nem vagyok „önmagam”, érzelmeimet nem hagyom megnyilvánulni, valójában nem élek.

Amit tenni kell
- Kérdezze meg önmagától: „Merem-e kifejezni, kinyilvánítani érzelmeimet, tudok-e sírni?
- Képes-e elengedni vagy netán „visszafogja” magát? Ha igen, miért?

- Elnyomja-e önmagát (hogyan és miért?)

- Azt teszi-e, amit valóban tenni szeretne, vagy azt, amiről úgy véli, hogy tennie kell, hiszen mások elvárják Öntől?

- Megvan az az érzése, hogy valóban él?

- Büszke önmagára? Vállalja önmagát?

- Örül annak, hogy ilyen?

- Tényleg a saját életét éli?

- Érdemesnek érzi magát arra, hogy szép dolgokat éljen át?

- Képes-e lazítani, valóban élvezni az életet?

A valódi gyógyulás érdekében fel kell hagynunk a depresszió elleni hadakozással, ellenkezőleg: teljesen el kell merülnünk benne. Egyedül létünk legmélyén válik lehetővé, hogy szembenézzünk azzal, amit oly régóta elnyomtunk, és csakis ott tudjuk feloldozni kötelékeiből. Rendkívül fontos, hogy tudatosan foglalkozzunk azzal, ami így a felszínre került, vizsgáljuk meg és elemezzük."

Elhízás – túlsúlyosság

Test és lélek kölcsönhatását talán semmi sem fejezi ki oly világosan, mint az étkezési szokások. A táplálékfelvétel már a csecsemőnél sem csupán egy alapvető szükséglet kielégítését jelenti, sokkal inkább a szeretettség és gondoskodás fokmérője. Ez az összefüggés – erősebb vagy gyengébb formában – életünk során mindvégig fennmarad. Ha később az az érzésünk támad, hogy nem szeretnek eléggé, vagy hiányoljuk a meghittséget, ősi ösztönünk sugallatára többet eszünk, mintegy az egykori meghitt közelség jóleső érzését felélesztve.

Az elhízott ember nemcsak saját magát utasítja el, de többnyire a környezetét is. Amit másokban kifogásol, azt valójában saját magában kifogásolja. A többiek csupán egyfajta tükröt jelentenek, melyet az élet elébe tart, hogy felismerje benne önmagát. Nem szabad arra törekednie, hogy más legyen vagy környezete kedvére tegyen.: igazán és csorbítatlanul önmagává kell válnia. Ha valóban önmagam vagyok, többé nem formálok igényt arra, hogy a középpontban álljak, s minden az én kis „énem” körül forogjon. Hiszen akkor létem középpontjában élek, önmagamban nyugszom, lényem közepén, saját életem középpontja vagyok, s így képes leszek elfogadni környezetem másságát is.

Elhízás: belső üresség, szeretetéhség, gyöngédség iránti vágy, éngyengeség, hamis énkép.

Amit tenni kell

Meg kell szabadulnunk mindenféle mércétől, nem szabad akarnunk többé másnak vagy „többnek” lenni, hanem meg kell engednünk magunknak, hogy önmagunk legyünk. El kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, s teljes örömben azzá válnunk, amik valójában vagyunk. Nem lenne szabad többé szorongatott helyzetbe kerülnünk, hiszen ezáltal csupán megzavarjuk tulajdon belső harmóniánkat.

A felgyülemlett energiákat szabadjára kell engedni, hagyni kell, hadd működjön maga az élet, hadd létezzünk mi, az élet és mások úgy, ahogy vannak.